Összes oldalmegjelenítés

2014. nov. 30.

A magnéziumhiány következményei, és megelőző táplálkozása


Ma reggel érdekes cikket hozott, a postás helyett, az internet.

Szendi Gábor legújabb hírlevelében a magnéziumhiányról, és annak a szívre, vérnyomásra, illetve cukorbetegségre ható okairól beszél.
Az alacsony magnéziumszint megnöveli a potenciálisan végzetes szívritmuszavarok (aritmiák) kialakulását. Sok aritmiát gyógyszerrel kezelnek, ezek azonban természetüknél fogva veszélyesek lehetnek, s könnyen túllőhetnek a céljukon.

Akik pangásos szívelégtelenségben szenvednek és vízhajtókat szednek, azoknál gyors magnézium-kiürülés következhet be, ami szintén problémákat okozhat!
Az alacsony magnéziumszint a magas vérnyomás rizikóját is megnövelheti, amely hosszú távon, akár katasztrofális szíveseményekhez, sztrókhoz vezethet! Ráadásul a kedvenc vérnyomás-csökkentők, képesek a szervezet magnézium szintjét is, erősen csökkenteni!
Én tudom, de az ozmózisos víztisztítós vizet fogyasztók nem tudják, sokkal kevesebb, (gyakorlatilag semmi), magnéziumot sem tudnak a vízből felvenni! Ez tovább növelheti a veszélyforrásokat. (A budapesti vizek, sok forrásvizet, pl.: Gellért-hegyi vizet, (gyógyvizet tartalmaznak), így azok viszonylag magas magnézium-tartamúak.)

A magnézium-hiány olyan szívmegnagyobbodást is okozhat, ami a szív pumpáló képességét akár végzetesen is lecsökkentheti.
Az érelmeszesedés, szintén a magnéziumhiány számlájára írható!
Több, mint 300 enzim nélkülönözhetetlen alkotórésze!
Hiányában a vérlemezkék összetapadnak, illetve kialakulhat a vérrögképződés.

A magnéziumhiány kialakulásában nagy szerepet játszik az alkoholizmus, a vízhajtó italok, pl.: kávé fogyasztása, a palackos vizek, vagy az ozmozisos vizek túlzott használata. De természetesen oka lehet még bélrendszerünk felszívóképességének romlása is.
Kb. ezeket írja le a cikk, bővebben itt olvashatsz e problémáról: http://www.tenyek-tevhitek.hu/magnezium-a-hianyzo-lancszem-az-egeszseges-szivhez.htm

Eddig tartott Szendi Gábor hírlevele.
Amit én nagyon hiányolok belőle, már csak szakmám miatt is, hogy a megoldást gyógyszerek, magnézium-pótló szerek segítségével gondolja megoldani. Pedig vannak sokkal jobb, olcsóbb, ízletesebb megoldások is.

Régi „bibliám”, dr. Oláh Andor: Reformkonyha c. könyvében, a magnézium pótlását elsősorban a táplálékaink helyes megválasztásában látja. Sok magnézium található, csökkenő sorrendben, az alábbi élelmiszereinkben:
búzakorpa, búza-csíra, zabpehely, a barna rozsliszt, a mák(!), az olajos magvak, illetve a hüvelyesek!

A könyv, 1980-as években íródott. Azóta még jobban ki lettek zsigerelve termőföldjeink, így a felsorolt gabonafélék, hacsak nem istálótrágyával lettek trágyázva, még kevesebb magnéziumot tartalmaznak, mint annak idején.

Maradnak az olajos magvak, élen a mákkal, (amit meg az Eu. szeretne nálunk betiltani), és a hüvelyesek. Kivéve a szója, mert az meg a gyerekeket debillé, és alacsony növésűvé betegíti meg. A sportolók hirtelen halálról, amit szintén a magas szójafogyasztás okoz, már nem is szólok!

ppAndrás
Esztergom, 2014. dec. 1.



2014. nov. 29.

Egy kis "Élet" összefoglaló

Amikor egy jóval fiatalabb Ember, másképp látja át a dolgokat, mint amit  mi, mai "bölcsek" tanultunk...

Katt ide:

(http://www.josagosvallalkozo.hu/a-kreativ-alkotas-kora/)

Kedvcsinálóként, pár soros idézet az oldalból:
"A globalizáció, a pénzügyi rendszerek összevonása, a népeket szándékosan butító és lekötő tömegmédia, illetve az azon keresztül közvetített pofátlan propaganda mind ezen emberek játékszerei, mi pedig a gyanútlan elszenvedői vagyunk e globális játéknak." 


ppA
Szeretgom
2014. nov. 29.



2014. nov. 27.

Mai Csodáim!

Minden nap rengeteg Csoda történik nemcsak velem, hanem Veled is!
A különbség csak annyi, én már észreveszem a Csodákat, Te pedig a Véletlennek tulajdonítod azt, azokat.


Mai Csodáim: 
1.) Pál Feri atya előadása, az önszeretetről, önelfogadásról. Erről ma már írtam egy bejegyzést. (Lejebb megtalálod)
2.) Tudod, Pí vízzel, az Élet-Vízzel kezdtem foglalkozni már egy ideje. Tudok már róla egypár dolgot. Ráadásul vizes témákkal foglalkozom már vagy 30 éve!

Ma is belebotlottam egy érdekes vízzel foglalkozó, cikkbe. Azt állítja, hogy a reverz ozmózissal tisztított vizet fogyasztók közt sokkal több a rákbeteg. (RO készülékkel, elsőként ismerkedtem meg az országban!) Maga a készülék képes vizeletből, ivó vizet előállítani. Katasztrófáknál, űrhajóknál nélkülönözhetetlen!


Javaslom olvasd el a cikket, a végén én is hozzáteszek egy érdekes kőzettel, a sungit-tal kapcsolatban egy fontos dolgot, mert igenis lehet antioxidáns vizet készíteni!
http://drhummel.hu/2014/11/27/lehet-e-antioxidanssa-tenni-az-ivovizunket/  

3.) Ma este, dolgaim végeztével beülök a sarokba, illatos gyógyteát készítettem magamnak, kellemes muzsika szól a számítógépen.
Carl Orff: "Carmina Burana".
Leveszek egy könyvet a polcról, Rhonda Byrone: "Az Erő".
Gondolatban megkérem az Öreget, (Istent), üzenjen valamit a könyvön keresztül.

A "Szíved ereje" c. fejezetnél nyílt ki! (204. old.)
:-) :-) :-)


E fejezet, a "Hála", a "Szeretet" átható, gyógyító erejével foglalkozik! 

"A hála a nagy szorzó, úgyhogy minden egyes nap mondj köszönetet az egészségedért. A világ minden pénzéért sem kaphatsz egészséget, ez ugyanis az Élet ajándéka. Érezz hát érte mindennél erősebb hálát! Ez a legjobb egészségbiztosítás, hiszen a HÁLA garantáltan megóv a betegségektől!"

ppAndrás.




Önelfogadás, önszeretet, megkezdése - Pál Feri atya.

A napokban elgondolkodtam azon, hogy én még eddig nem hallottam előadást Pál Feri atyától. Vajon miről, s hogyan beszélhet?

Aztán csak íme, itt egy előadása, amiben az önmagunk elfogadásáról, önmagunk szeretetéről szól. Arról, hogy miként is kezdjünk egy ilyen program megvalósításához.


Magamnak is kiírtam két röpke kis idézetet Tőle:
„Én sem vagyok rendben, Te sem vagy rendben, és ez így van rendben!”
„Abbahagyom a szégyenkezést minden olyan miatt, ami emberi!” 


Itt az előadásának linkje:

Tudod, ha nem működik a klikkelés, másold be a keresődbe.

Szeretettel
ppAndrás 


 


2014. nov. 25.

Isten is elküldte véleményét.

Motto:
„Az igazi szabadság akkor jő el, ha megszabadulunk a nyugati oktatás, a nyugati kultúra és a nyugati életmód uralmától.”
Mahatma Gandhi

Pár nappal ezelőtt, a Ti véleményeteket is megkérdeztem, mit tudtok a Waldorf iskolákról.

Kaptam is visszajelzést, zömében olyan kicsengéssel, hogy jó-jó a Waldorf iskola, de a világi iskolák sokkal jobbak, mert ott nem a gyerek lelkével, hanem a tudásával foglalkoznak elsősorban.
Meg a beilleszkedéssel.


Aztán, ma este, Isten üzenete is megérkezett!

Én, legalábbis annak veszem...
:-)))

A Kultúrális Kreatívok Blogjában, bemutattak egy angol nyelvű, de magyar feliratú filmet, a Világ iskoláztatásairól .

Idézet a filmből:
"A modern iskoláztatás előtt, a mi oktatásunk, a spirituális tanításra összpontosított. De most az anyagi sikerre fektetik a hangsúlyt."



A filmet itt tudod megnézni:
https://www.youtube.com/watch?list=UUWzl1hXyVkV9FdSenbtwjOQ&v=9oHOhpfRJJs

(Tudod, ha a kattintás nem működne, másold be a linket a keresődbe.)

Szeretettel
ppAndrás


Igértem sikítok! Ingyenes előadások.

Tegnap ígértem Galina kapcsán, ha lesz előadása "sikítok".
Hát, most "sikítottam"...
:-)))

MEGHÍVÓ!
Lakóssági Fórumra!

Téma:
Civilizációs betegségek, és kezelésük

Időpont: 2014. november 30. (most szombaton, vasárnap!), 9 órától - 15 óráig.
Helyszín:  1096. Bp. Vendel u. 11.
Megközelítése: A metro Klinikák állomásától, a metro megállóval szembeni oldalon, az orvosi egyetem felé, (Nagyvárad tér felé), a harmadik utca, a Vendel u.


Galinának két előadása is lesz.
Az első, 9:35-től 10 óráig. Emésztőrenszeri megbetegedések, ételérzékenység, relux, cukorbetegség, stb.

A második,  13:30-től, 14 óráig. Lehet-e erős immunrendszerünk gyógyszerek és táplálékkiegészítők nélkül? Izzasztó terápia, só termoterápia.

Még egy fantasztikus előadásra hívom fel a figyelmedet, Göreiné Pap Ildikó, (CemMed), tart előadást
"Valóban gyógyíthatatlanok-e a gyógyíthatatlan betegségek"?
 címmel. 

Az előadások ingyenesek!
Szeretettel várnak mindenkit!
Ott találkozunk!

ppAndrás

U.i.:A nagy érdeklődésre való tekintettel, illetve a korlátozott férőhelyek száma miatt feltétlenül jelezze a legyteavaltozas@gmail.com e-mail címünkre részvételi szándékát a november 30-i "Civilizációs betegségek és kezelésük" című rendezvényünkre, mert a belépés regisztrációhoz kötött.


2014. nov. 24.

Reflux???

Tavaly nyáron a Körúton, majdnem "lecsaptam" egy hölgyre.
Tudod, az a medál, ami a nyakamban "szokik" lógni, az, akkor is ott lengedezett.

Egy női kéz megfogta, de már én is fogtam az Ő csuklóját.
No, nincs rámírva, hogy 25 éves jiu-jicu előképzettségem van!
:-)))

Egy visszafojtott, kissé fájdalmas "juuuj" fakadt ki belőle!

Ő volt Galina!
A CemMed kapcsán ismerkedtem meg vele, már jó pár éve.
Kijevi vegyészmérnök, aki hazatelepült.



Természetgyógyászként próbál segíteni a hozzá fordulóknak.
Kedvenc témaköre, a "szivárgó bélszindróma". 


(Pillanatnyilag hadd NE magyarázzam el mi is ez. Ha ismét lesz elérhető előadása e témakörben, "sikítok" Neked is.)
Sokszor kérik ki orvosok is, a tanácsát, mint annó, nekem az FLP-énél.

Szóval, a következő videóban Vele beszélget, Jakab Pista, KTGy-és társam.


Érdemes odafigyelni, nagyon figyelni, mert Galina, időnként átvált más típusú beszélgetővé, s emiatt nehezebben érthető, mit is szeretne mondani.

Ha valamit nem értenél, kérlek szólj, és tolmácsolok...

:-)))

Linkje:
https://www.youtube.com/watch?v=UBjd9Nb6_Ug&feature=youtu.be&utm_source=newsletter_487&utm_medium=email&utm_campaign=nem-csak-a-viz-emlekezik 


Tudod, ha nem működik a kattintásod, másold ki kedvenc keresődbe e linket.

Szeretettel
ppAndrás


Segítség kérés.

Szeretném a segítségedet kérni, személyes dologban.
Legkedvesebb kisfiam, unokáimat Waldorf iskolába szeretné beíratni. (Amit én, messzemenőleg támogatok.)

Tudjuk, hogy milyen csodák képesek kikerülni ebből a fajta oktatási rendszerből. De, ismeretség híjján, csak hallomásunk van felőle.

Kérdés, kérés, tudsz-e valakit, közeli ismeretségi körödben, vagy akár Te magad is, véleményt mondani, e típusú oktatásról?

Legkedvesebb kisfiamék Kecskemét vonzáskörében laknak, ott van egy Woldorf iskola, oda szeretné, ha járnánk az unokáim.

Köszönettel
ppAndrás
 


2014. nov. 22.

Ùj magyar gazdasági mentőcsomag:(Vicc)


Tételezzük fel, hogy…

...hogy a  magyar kormányzat mindenkinek ad kb. 1.000.000 Ft-ot.
 

- Ha ezt a pénzt elköltjük a Sárkány Centerben, vagy a Józsefvárosi piacon, a pénz Kínába kerül.
- Ha benzint veszünk rajta, akkor az araboké lesz.
- Ha komputert veszünk, akkor Indiába és Hong Kong-ba kerül.
- Ha gyümölcsöt, zöldséget vásárolunk, akkor Hollandiáé, Spanyolországé, Olaszországé, Egyiptomé lesz.
- Ha kis fogyasztású és jó autót veszünk, akkor Japánba, Németországba, Spanyolországba kerül.
- Ha semmire sem jó elektronikus kütyükre költjük, akkor a pénz Taiwanra vándorol, és nem segíti az magyar gazdaságot.

Bármit veszünk, minden a külföldi gyártó hasznát növeli, mert minden gyár a külföldié!

Az egyetlen lehetséges mód, hogy a pénzt itthon tartsuk Magyarországon: ha nőkre, jó magyar borra és pálinkára költjük, mert ezek garantáltan hazai termékek. 

Én ehhez tartom magam!
Csak hát nehéz az asszonnyal megértetni, hogy mindezt merő hazafiságból teszem! 


2014. nov. 20.

A Pénz, Energia. S az Energia, Egészség is!

Milyen lenne a Világ, pénz, kamatok és pártok nélkül?

Íme egy válasz:
https://www.youtube.com/watch?v=zk7WXDhOzcU&feature=em-subs_digest 


E kis videóban láthatjuk, milyen lenne egy boldogabb Világ!

S mindez csak rajtunk múlik!
Elfogadjuk, vagy nem fogadjuk el a körülöttünk lévő igazságtalanságokat.



ppAndrás



2014. nov. 18.

Újra van vezetékes internetem!!!

Hosszas várakozás, illetve félreértések sorozata ellenére, ismét van korlátlan vezetékes internetem.

Ez azt is jelenti, hogy Skype címem (ppandras03), ismét él, és működik.

Gyorsabb, s jobb lesz a kommunikációm a Világgal, jobban tudok segíteni Neked is.
:-))))

ppAndrás




2014. nov. 16.

A gyógyulások időtartalma

Motto:
Ma, Magyarországon nincs egészséges ember, csak rosszul kivizsgált, - tartja, egy orvosi mondás.

Mitől függ, függhet egy-egy betegtünet gyógyulásának időtartalma?

Ez nemcsak a betegség "nagyságától", minőségétől, hanem a beteg életvitelétől is függ. Sőt, én hajlok arra, hogy ez az életvitel a legfontosabb, a betegség gyógyulásakor.

Pl.: ha valaki megfázott, influenzás lett, egy hétig biztos, nyomni kéne az ágyát. Persze, a mai kapkodó világunkban, már a hirdetések szerint is, nincs időnk se a fájdalmat, se a betegség üzenetét megélni, átélni!

Aztán két-három nap múlva már megint rohanunk dolgozni, merthogy mit fog szólni a főnökünk, a családunk, az akárkink. Mindenáron meg akarunk FELELNI  valakinek.

E megfelelési kényszer, aztán nagyon sok betegségnek a melegágya!
Ez, az a tipikus, "nem szeretem magam" stílus.

Ha szeretem magam, akkor megtisztelem a testemet, s lelkemet azzal, hogy hagyom pihenni, regenerálódni. A sejtek, szövetek, szervek újraépítéséhez, akármennyire is nem tetszik, IDŐ-re van szükség!!!


Egy szívinfarktus esetén ez akár több évbe is beletelhet.
Képzelj el egy olyan autómotort, amit csak úgy lehet megjavítani, ha közben jár a motor, pörögnek a dugattyúk!
Nos, melyik az a mesteri szerelő, aki így tud motort reparálni?
Még akkor is sok időre lesz szüksége, ha közben "csodás" készülékeket használ!

November ötödikei blog bejegyzésemben, bemutattam egy orosz edzőt, aki épp olyan orvostechnikai készülékkel segít önmagán, rendszeresen, amit én magam is nap, mint nap használok.

Ha akkor nem tudtad megnézni, e 10 perces kis videót, most ide kattintva is megteheted.

Azért is hívom fel a figyelmedet ismételten e készülékre, mert én magam is ezzel rövidítem le a betegségeimet.

A minap, - a 30 évvel ezelőtti dohányzásomból kifolyólag, az
idült bronchitiszem -,  e párás időben, sajna, ismételten kiújult. Köhögésem, és az időnként, össze-vissza kalapáló szívem gyors megoldást sürgetett.

A CemMed "Compakt" típusú készüléke, ismételten tette a dolgát! A gyors beavatkozásának köszönhetően, két-három nap alatt, igaz nem 100%-ban ugyan, de nagymértékben csökkentette köhögésemet, és a szívem ritmusát is, a helyes irányba terelte.

Említettem már, hogy a kardiológusok, idén februárban egy lábon kihordott infarktust állapítottak meg nálam?
Hogy nem lett nagyobb bajom, azt is e készüléknek köszönhetem...
(Ez volt a reklám helye!)

Szeretettel

ppAndrás
Szeretgom

ongyogyitas@gmail.com


2014. nov. 13.

Ma, előre megfontolt szándékkal, "dög" voltam.

Történt ugyanis, hogy egyik nagytudású levelezőtársam, örömét fejezte ki, milyen nagyszerű az emberiség, hogy már oda jutott, hogy egy meteoriton is tudunk landolni. Így, csökkent, egy közelgő meteorit katasztrófa kockázata. Ugyanis, így már el tudjuk hárítani, akár egy atomtöltetű szondával is, hogy a nemkívánatos meteorit, elérj a Földet, és az, akár ki is írtsa az emberiséget.


A következőket válaszoltam:
Nem tudom, a Vízözön óta, hányszor pusztult el az Emberiség, meteorit becsapódás, vagy az űrből jött támadásból kifolyólag. Gyanítom, hogy egyszer sem.

Arra viszont nagyon sokan emlékeznek, hogy egyes "bacis", vagy "vírusos" fertőzés következtében, netán, amikor az egyik ember, embercsoport, indokolatlan anyagi haszonszerzés céljából hány embert is ölt meg?

Csak a legelső Világégés alkalmával 100 millió ember!
Nem is olyan rég, éppen 100 éve!

Hirosimáról, vagy egypár mesterséges cunamiról, (pár éve), már nem is teszek említést. Amikor csak próbálgatták a technikát...

Sokkal fontosabbnak tartom, azokat az eredményeket, amikor egy, pl., tenyérnyi "kütyüvel", olyan betegségeket lehet orvosolni, szinte percek, napok alatt, ami emberi ésszel, alig fogható fel!
És mégis működik!

Ez odáig fejlődhet, évek múlva, hogy akár "ki is veszhetnek az orvosok"!
És, most senkit sem szeretnék megsérteni.
Persze ehhez az is szükségeltetik, hogy egyes pénzéhes emberek, hagyják ezt.
Bár, már "kiszabadult" a gyógyítás "szelleme".

Mint tudjuk, "a Csodák nem ellentétesek a Természet Törvényeivel, a Csodák, csak jelenlegi tudásunkkal ellentétesek".

Más.

A fősodrású médiában, tapasztalataim szerint, az sem igaz, amit kérdeznek, nemhogy amit állítanak...


ppA.


2014. nov. 12.

A Trójai Szerződés!?

Tisztelt Partnereink figyelmébe ajánljuk ennek a petíciónak az
aláírási lehetőségét!

Üdvözlettel, a
Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.


Alig egy hét alatt már több mint 500 ezren mondtak nemet a készülő EU-USA szabadkereskedelmi egyezményre (TTIP) és a Kanadával tető alá hozott megállapodásra!

Mondj NEM-et Te is a "trójai" egyezményekre, csatlakozz a ‪#‎StopTTIP‬ nemzetközi petícióhoz!
http://stop-ttip.org/alairas/

Ha el akarod kerülni, hogy génmódosított növényeket fogyassz, vagy egy újbóli környezetszennyező "aranybányát" (Verespatakon), és azt, hogy az óriáscégek "magánbíróságokon" pereljék be az egészséges környezetet védő kormányokat, akkor néhány kattintással tiltakozhatsz ellenük. Tedd meg most a Stop TTIP európai polgári kezdeményezés petíciójának aláírásával!

Az EU és az USA szinte teljesen titokban, tárgyalásokat folytat egy új szabad-kereskedelmi egyezményről (Transzatlanti Kereskedelmi és
Befektetési Partnerség – TTIP).
A tervezett megállapodás számos
rejtett veszélyt tartalmaz. Fenyegetést jelenthet egészségünkre,
környezetünkre és a munkakörülményeinkre, amelyek megvédéséért
keményen küzdöttünk sok éven keresztül.

A készülő megállapodást „trójaiegyezménynek kereszteltük el, utalva arra, hogy annak rejtett kockázatai, veszélyei vannak. Hasonló veszélyeket rejt a Kanada és az EU között nemrég tető alá hozott szabadkereskedelmi egyezmény (Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Egyezmény – CETA) is. Még mindkettőt megállíthatjuk!

Tudj meg róla többet! http://www.mtvsz.hu/trojai

Írd alá a petíciót! http://stop-ttip.org/alairas/

Terjeszd a hírt!

https://www.facebook.com/mtvsz/photos/a.126518777383241.10279.124991704202615/731137606921352/?type=1


--
FIDRICH Robert (Fidusz)
MTVSZ/FOE Hungary
drotlevel/email: fidusz@mtvsz.hu



2014. nov. 11.

Micimackós kérdés

Tudod-e, miért él még Micimackó?

Hát hogyne élne, hisz Ő ismeri azt az azeri, (azerbajdzsán-i, a Kaukázus déli részén élő török népcsoport neve),  mondást, miszerint: 
Napi egy kanál méz, s egy nappal tovább élsz!

 Még egy Micimackós "idézet": 

„- Pont jókor jössz Malacka, mert ez a nap legjobb része!
 - Melyik az a rész, Micimackó?
 - Hááát az, amikor Te meg Én, MI leszünk.”

Milne – Karinthy: Micimackó
 

ppA.

 

2014. nov. 10.

Kedves M.



Két kérdésed is volt a napokban. Ezekre válaszolok e hírlevéllel.
Hátha másokat is érdekelnek ezek a dolgok.

Vízkúra.
Ez az indiai, reggeli, másfél liternyi vízkúra, így önmagában nem a valódi.
Valamilyen fordítási hiba csúszhatott be.
Nekem több, ún. TM-es ismerősöm van, akik esküsznek az ayurvédikus gyógymódokra.
Egy szinten, biztos igazuk is van, de mi más ÉGHAJLATON, más biológiai, földrajzi környezetben élünk, mint az indiaiak. Ez vonatkozik a reggeli vízkúrára is!

Ja, és nekünk sokkal több a vizünk, mint nekik!!! Nem sivatagban élünk, mint az indiaiak nagy része. Ezt sem szabad elfelejteni!!!
Mi, idehaza, azért annyival jobbak vagyunk, mint az indiaiak, hogy ezt a vízkúrát összekötjük egy kellemes illattal, ízzel is.
Teát iszunk!
Gyógyteákat.
Így, jobban fokozni tudjuk a víz, gyógyító hatását is!
Az már csak hab a tortán, ha (gyógy)kávééét iszunk, gyógyteaként...
:-)))))))))))


Melatonin.
Mint írtam, a melatonin természetes formában a rizsben és a kukoricában fordul elő.
Hogy ebből ki mennyit eszik, az, az ő dolga.
Mint tudjuk a rizs székletfogó!
Így csínján kell fogyasztani.
Ja, és hizlal is.
A barna rizs, csak annyival jobb a fehér, hántolt rizsnél, hogy abban, egyenlőre, valamivel több a vitamin.
A kukoricával ugyanez a helyzet.
Az megint más dolog, hogy a kukoricából sok cukorpótlót, ún. fruktózt gyártanak.
Amit aztán „nyakló” nélkül töltenek bele, mindenféle szörpökbe.

A fruktóz, nem dolgozódik fel a májban, azt kikerüli, és egyenesen a szervezet zsírraktáraiban landol.
Ha természetes formában, kukoricadaraként, (lásd puliszka), fogyasztjuk, akkor ilyen „mellékhatásnak” nem tesszük ki a szervezetünket!
Sőt, rosttartalmánál fogva, segítünk a belek kitakarításában, át”pucolás”-ában.

ppAndrás
Szeretgom, 2014. nov.10.

Üzenet, hajdani Kedveseimnek.

Szeretem a tanmeséket, bölcseleteket.

Néha sokkal jobban és egyszerűbben el lehet velük mondani olyan problémákat, amiket esetleg órákon át kéne magyaráznom.


Egyszer a tanítvány felkereste a tanítót a következő kérdéssel:
– Mester, te veszítettél el valakit vagy valamit?

A Mester maga elé meredt, majd a tanítványra nézett és így szólt:
– Más sem történt velem egész életemben, csak elveszítettem ezt, meg azt. Semmim sincs már azok közül a dolgok közül, melyeket birtokoltam. Az összes ember, aki nekem valaha azt mondta: Szeretlek – már nincs velem, sőt nem is szeret, mert egyszerűen elmúlt az irántam érzett korábbi állítólagos szeretete.

Amíg szerettem valakit, és szolgáltam az érdekét, addig sosem volt különösebb gond. A gond mindig ott kezdődött, amikor rám untak, vagy az én érdekeimről lett volna szó. Időről-időre felfedeztem, hogy minden, amibe korábban bele akartam halni, túlélhető, hogy a veszteségek nem is olyan nagy veszteségek, mi több, mi döntjük el, hogy mit élünk meg annak, és mit nem.

Viszont ha valaki állandóan meghallgatta volna az én panaszkodásaimat, ahogy most ti egymáséit, akkor ezek meglátására nem lett volna időm a sok fecsegéstől.
A csendben vált számomra igazán láthatóvá a dolgok természete.

Ti folyton a sérelmeitekkel, fájdalmaitokkal vagytok elfoglalva. Így vagytok továbbra is ugyanazok a tanítványok, mint tíz éve is.
Mindig csak panaszkodtok, mert ez kényelmes, és jólesik nektek. Sosem mertétek meglépni azt, hogy ne rejtőzzetek el a cselekvés, a felelősségvállalás elől mondvacsinált sérelmeitek mögé. Akkor nem lenne kit hibáztatni és miért panaszkodni. Csak ti maradnátok, szemben önmagatokkal és azzal, amit elértetek. És ez az egyetlen őszinte megmérettetés.

Sosem volt semmi sem a tiétek, így elveszíteni sem tudjátok, illetve minden a tiétek volt mindig is, így elveszíteni sem tudjátok.”!

Kimásolva, Pap Gyury Facebook-os oldaláról.


2014. nov. 9.

Hajnali bölcselet

Reggelre kelvén, az alábbi gondolat vert szeget a fejembe:

A tökéletes egészség titka:
Add meg Testednek, ami a testedé, és Lelkednek, ami az Istené.

(Jézus után, szabadon)


ppA.



Bocs, egy kis humor...



Azt kérdezi a pincér a vendégtől:
- Hogy ízlik a sült hús, uram
- Mint szakember megállapíthatom, hogy dicséretre méltó darab. 
- Ön szakács?
- Nem, cipész vagyok..

Az öreg papa megismerkedik egy cigány lánnyal a kocsmában. Mondja neki, hogy menjenek fel a lakására és keféljenek egy keményet, mert ő akár ötször is bírja egymás után...
Ez már kíváncsivá teszi a cigánylányt és elmegy az öreggel. Gyorsan levetkőznek, és hevesen egymásnak esnek.
Az első menet után a papa mondja, hogy öt perc és folytatják, de addig a cigánylány tegye a két kezét a farkára. Így telik el az öt perc és az öreg már készen áll.
Újra vadul szeretkeznek, letolnak még egy menetet.  Az akció végén az öreg kér újabb 5 percet, meg hogy a lány megint rakja mindkét kezét a szerszámára.
A cigánylány ráteszi, és láss csodát: az öreg pár perc után ismét hevesen megdugja. Az aktus végén megismétlődik az előző rituálé, a következő menet végén megint.
A cigánylány szája tátva marad az öreg papa teljesítményétől, ezért megkérdezi tőle:
- Bátyám, árulja má' el, hogy képes ennyit szexelni hetven évesen?
- Tudod, a gyümölcsök, meg a sok munka a kertben fiatalon tartanak.
- Na, de bátyám, miér' kő minden menet végén a kezemet a farkán tartani?
- Mert legutóbb elloptátok a tárcámat!...

Kisfiú az apját gyötri otthon, hogy játsszon vele. A gyerek addig piszkálja az apját, amíg az egyszer csak begurul, odamegy az asztalhoz, felvesz egy térképet, összetépi apró fecnikre, és odaadja a fiának:
-Fiam, ezt rakd össze! Ha elkészültél, akkor majd beszélhetünk.
A gyerek két perc múlva visszajön, a kész világtérképpel. Az apa döbbenten néz:
-Fiam, ezt két perc alatt összeraktad! Hogy csináltad?
A fiú azt feleli:
-Nézd, Apu, a papír túloldalán egy ember volt. Amikor ezt az embert összeraktam, akkor kijött a térkép.
Akkor az apa a fejéhez kap, és így szól:
-Milyen igazad van, fiam!
Ha az ember összeáll, összeáll a világ is.
Tonk Emil