Összes oldalmegjelenítés

2014. szept. 30.

A bűn nem más, mint a szeretet hiánya.

Ma hajnalban olvasom a "Csodák Kurzusa" c. alapkönyvben(!) e megfogalmazást, meghatározást:

"A bűn nem más, mint a szeretet hiánya. Mivel csakis a szeretet létezik, a Szentlélek (Isten egyik része - én), szemében a bűn nem büntetést érdemlő gonosztettnek számít, hanem csak helyreigazításra szoruló tévedést."

Ez a megállapítás, - Isten szemében -, az általad elkövetett hibákra is vonatkozik!

Mivel az odaáti Világ csak egypólusú, természetes, hogy ott nincs se jó, se rossz! Ezek, (mármint a jó és rossz), csak itt, a Mi szemünkben, gondolkodásmódunkban léteznek csupán!

Szeretettel

ppA



2014. szept. 29.

A depresszió egyik lehetséges oka.

 A "Kultúrális Kreatívok" oldalán olvastam az alábbi gondolatot.

"Megfigyelték, hogy a rénszarvastenyésztők nem voltak depressziósok, ám amikor megváltoztak a körülményeik és már a Volvó gyár gépsorain dolgoztak, felütötte fejét a betegség.
A megkeresett jövedelmükből ugyan a trópusokra utazhattak, de onnan visszatérve a monoton, életidegen munkahelyen töltötték idejüket, és így depressziósokká váltak."

Hááát, talán a magyar parasztok, munkások, midőn beköltöztették őket a panelba, hasonló okból lettek "depisek"?!
Ez is hozzásegíthetett, az egész ország lehangolódásán?


Mert hát mit csinálhatott egy panelben, a szabad levegőhöz szokott emberfia?

Az eredeti írást itt olvashatod.


ppA.

2014. szept. 28.

Elmélkedéseim, kettősségeinkről!


Olvasom Bakos Attila „Kőtörő fű” c. könyvét, mely a magyar hagyományokon keresztül próbálja az „Isteni EMBERT” megismertetni olvasóival.

Azt írja még az elején, hogy idézem „… az ember maga egy gondolkodó élő laboratórium, a táltos-mágia és a jóga segítségével folyamatosan (ki)bontakozó jellem alkímiája …”


S e ponton elgondolkodtam életem, s tanulmányaim furcsaságain, kettősségén. Mely a tipikus „Odi et Amo”. (Gyűlölöm és Szeretem, latin mondás), kettőssége!


A jóga segítségével sikerült megismerkednem, megbizonyosodnom a „fátyolon” túli világról.
Ahonnét aztán, többször is visszazavartak, jelezvén, (nem mondták, csak valahogy közölték velem), hogy szükség van még rám, itt e Földön.

Tehát, jóga és a túlvilág, (nálam) szoros kapcsolata.

A távolkeleti „hadonászós” sportom kapcsán olyan dolgokat is megértem, megértettem, megismertem, ami egy TV-ét bámuló emberkében soha nem föl sem merül.


Mindezekre, az tette fel a pontot, hogy eszembe jutott édesanyám csodálkozása, miszerint apám után, - akinek csak egy darabkával van több testrésze -, (még él az öreg), mint az átlagos embereknek, nekem két olyan testrészem is van!

Ez is magyarázza azt, hogy mennyire szeretek rejtekezve élni, az erdők sűrűjében.


A jóga révén kerültem odaátra.
A „hadonászós” sport révén, tudom, csodákra (is) képes egy ember!
E csodákról számos Mestert révén is megbizonyosodtam!


A „Csoda-kurzus” elvégzése után, már tudtam, e Csodák bennünk is meg vannak!


A KTGy-é (KapcsolatTeremtő Gyógyítás® - dr. Eric Pearl), révén erről, szinte naponta, (még ma is!), meg is bizonyosodom!!!


Egyszóval, most más TUDOM, valóban e Világ, nem a Való Világ, csak annak káprázata…


Azért továbbra is elugrok a rohanó autó, s medve elől...
:-)))

Szeretettel

ppAndrás

2014. szept. 27.

Információk, linkek, más honlapokban

Szia!

Az elmúlt napokban kaptam ezeket az infókat.
Lehet, Téged is érdekel:

10 jel az Univerzumtól, hogy az utadon "jársz"-e, vagy sem:
http://joportal.hu/johirek.php?readmore=298&fb_action_ids=763377113721088%2C700565559991971&fb_action_types=og.likes  *
.....

A jóga egyik "fajtája" a "bantha".
Fiatalító hatásai vannak.
A leírás róla:
http://yogabog.com/bandha *
....

Ki is mondja meg Neked mit láss a Googl-ban, vagy Facebokk-on???

Ha azt hiszed, hogy Te irányítod a látnivalókat, (életedet?), tévedsz!
Ili PARISER erről tart előadást, 9 percben, a TED egy régebbi műsorában
(magyar felirattal!)
Az erről szóló videót itt láthatod:
http://www.online-marketing-akademia.hu/blog/2012/02/internetes-testreszabas/ *

Ez a bejegyzés, az OMA blogban található! (Ez volt a reklám helye...)
Viszont azt is megmutatja, miként tudsz változtatni beállításaidon, hogy tényleg a valós dolgokat mutassa Neked mindkét internetes portál.
....

Hogy kik azok a Kulturális Kreatívok, azt, az alábbi könyvből megtudhatod.
A magyarra fordított könyv, ingyen letölthető(!) erről a linkről:

http://www.scribd.com/doc/228646399/Kulturalis-Kreativok-Teljes-PDF-Konyv-Ingyen-Letoltes#download *
...

Végül, egy igen fontos élelmiszerről olvashatsz az alábbi oldalon, Antal Vali jóvoltából:
Bár egy kicsit hosszúnak tűnik, viszont nagyon sok tudni való van benne, olyanok ami, akár LÉTFONTOSSÁGÚ is lehet számodra!
A méz-ről szóló cikkek linkjei:
http://antalvali.com/blog/legedesebb-kincsunk-a-mez-1-resz.html
http://antalvali.com/blog/legedesebb-kincsunk-a-mez-2-resz.html
http://antalvali.com/blog/legedesebb-kincsunk-a-mez-3-resz.html

http://antalvali.com/blog/legedesebb-kincsunk-a-mez-4-resz.html

Szeretettel

ppA.

*   Ha a klikkeléssel nem jön be az oldal, kérlek másold be a keresődbe!

2014. szept. 24.

Gyerekeid, unokáid, sikeréért, kiegyensúlyozottságáért! I. rész

Valamikor, még a KTGy-és időszakom kezdetén,  (KTGy = Kapcsolat-Teremtő Gyógyítás), vásároltam paradicsom palántákat.
Az egyik tő, sajna, egy kicsit megtört, szállítás közben.

Azért elültettem azt is, és egy kis faágacskát tűztem melléje támasztékul.
Naponta megkezeltem a törés helyét!
Mit ad Isten, azon termett a legtöbb, s legfinomabb paradicsom!!!


Más.
A napokban kaptam egy érdekes, paradicsomos képet.
Két darab érett paradicsom-termés látható rajta.

Az egyik, a "Cemmed, Compakt" készülékének, ún. "Harmonizátor-programjával" lett megkezelve, a másik maradt úgy, ahogy leszedték.
Pár nap múlva a kezelt termés még mindig frissnek látszik, míg a kezeletlen, elkezdett fonnyadni!


Íme a kép:


Ezt teszi egy különleges energetizáló program, a MI szervezetünkkel is!

Nemcsak velünk de, szeretteinkkel is!
Gyerekünkkel, unokánkkal, feleségünkkel, férjünkkel, illetve a szőrös, tollas kedvenceinkkel is!

És ezt Te is meg tudod csinálni, ha van ilyen készüléked!
Sőt! Pár napon belül a piacra kerül egy ennél is különlegesebb készülék, ami a tanulási folyamatokat könnyíti meg!
Gyereknek, felnőtnek egyaránt.


Holnap erről írok!

Szeretettel

ppA.

2014. szept. 23.

Motto:
"Nem vagyunk mások, mint történetek önmagunkról."
"Álomőrzők" 
c. indián filmből

Családi összejövetelen voltam e hétvégén.
Legkedvesebb kislányom névnapja, iker fiaim, s két unokám születésnapját egyszerre ünnepeltük.

Meghát, a mostani összejövetelben az is benne volt, hogy én is ott lehettem, túlélve saját betegségemet. . .

Így, még nem volt együtt a Családom. Voltak is nagy örömök, beszélgetések!  :-)))
Bár legkedvesebb nagylányom, s az Ő gyerekei, sajna nem lehettek ott.

A Családom többi tagja, (gyerekeimen kívül), meg is megkérdezték, hogy én, a "nagy gyógyító", hogy, hogy idáig jutottam. Ebben a kérdésben, nemcsak a betegségem okai, hanem a két napos "fátyolon túli" időszakom is benne volt.

Ugyanezt kérdezte több kedves Olvasóm, Barátom is!
Írták, hogy én, aki oly jól tudom a betegségek okait, problémáikat, miként lehettem ilyen beteg? Egyáltalán, én, hogy lehetek beteg?!

Nem tudom.
Jobban mondva, nagyon is jól tudom!
Sok olyan tényező együttes közrejátszása kellett, betegségem kialakulásához, ami az életem során felhalmozódott, s hogy azok most, egyszerre robbantak be.

A kiváltó ok, a Tappancsom, (skót juhászkutya), "hűtlensége" lehetett.
15 év, s annyi költözködés után, végérvényesen elhagyott.
Hazaköltözött, a Boldog Vadászmezőkre.

Mivel esténként már nem bújt a kezem alá, senkim sem maradt, aki napi vigasztalást, napi szeretetet(!), tudott volna adni!

Így sorba jöttek, bukkantak elő, éledtek fel, olyan problémák, amiket, - legalábbis azt gondoltam -, rég elfelejtettem.
Ezek aztán összeadódtak, s maguk alá tepertek.

Sokat gondolkodtam a kórházban, volt időm tengernyi.
Arra jöttem rá, hogy én is beleestem abba a csapdába, amit pácienseimnél is nagyon sokszor tapasztalok.
S ez, a rossz értelemben vett "önfeláldozás"!

Amikor mások segítése, illetve "kegyeinek" megszerzése érdekében, a magam fontosságát hátrébb helyezem, a saját jól felfogott érdekeimnél!
Amikor mindenki más fontosabb, mint ÉN!

Nagyon sokan ismerik ezt az érzést!
Betegségek jó része, ezzel az önértékelési problémával keletkeznek.

A másik részét, pedig a társadalmi, a munkahelyi, a baráti, illetve a családi stresszek okozzák.
Úgy is mondhatnám, hogy a családon belüli sexuális bajok, az ősök által hozott rossz példák, életformák, a munkahelyi összetűzések, aztán az anyagi helyzetek, tanult "hiteink", ezek mind-mind csak rontanak egészségünkön!

S ezek összhatásaként betegszünk, betegedhetünk meg!

Egyszóval, - tapasztalataim szerint -, minden betegségnek elsősorban pszichés okai vannak!
Ha ezt a problémát elő tudjuk halászni, meg tudjuk oldani, a betegség szinte önmagától elmúlik!
Ha sikerül megtalálni, kibontani, az évtizedes problémás dolgokat!
Ha sikerül. . .

Ha nem sikerül e kibontás, lehet az a világ legjobb, leghatásosabb orvossága, (gyógyszar, gyógynövény, életvitel, (életvitel = táplálkozás, mozgás, meditáció), stb.), mit sem segít!


Az ember, legyen az orvos, vagy bármilyen más gyógyító, segítő, legkisebb mértékben tud csak segíteni önmagán!

Az orvosok is, ha megbetegszenek, vagy valamelyik családtagjuk lesz beteg, mindig egy másik orvoshoz fordulnak segítségért. . .
Még akkor is, ha pontosan tudják, hol, s mi a probléma!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Ennek ellenére, ha kéred, továbbra is a rendelkezésedre állok, s segítek. . .
Mint élelmiszer-ipari mérnök, szívesen segítek a táplálkozásod, életviteled, egészséged visszaállításában, illetve megőrzésében.
Sok, jó tapasztalatom van már! ! !
Beleértve, a saját betegségemet is! ! !
Hisz megjártam a "poklot" is már!
:-)))

Kérlek, hívj fel telefonon, vagy Skype-on, (lejjebb megtalálod mindkettőt), és
Budapesten, vagy valahol találkozhatunk, s tudásomhoz mérten szívesen a rendelkezésedre állok!


Szeretettel

ppAndrás
ongyogyitas@gmail.hu
Tel.: 0036-70-63-229-65
Skype: ppandras03

2014. szept. 21.

Karma, mint olyan, - NEM létezik!

Az egyik kedves Barátom kérte a véleményemet,  a 
"Karmikus Szerződés" -ről.

Íme a válaszom:

Szia,

Odaát, a "fátyolon túl", nincs se jó, sem rossz, csak történés van!
Ezért "odaát", a jelenlegi, - vagy bármely más életemből -, sincsenek jó és rossz dolgok "elkönyvelve"! 
Olyanok, amiért odaát valaki, - vagy valakik -, megdicsérnének, vagy esetleg egy következő életemben "megbüntetnének" NINCS!

Vagyis, a szokásos értelemben vett KARMA sem létezik!


Tehát, olyan betegség, baj, probléma sincs, amiért ebben az életben, - vagy bármelyik másik életben -, meg kéne fizetnem, bűnhődnöm kéne valami előző életbeli hibás, rossz döntésemért, cselekedetemért, dologért!

Minden féle "fenyegetés", fenyegetettségi érzés, csak arra jó, hogy az egyik embernek a másik feletti "hatalmát" bizonyítsa, biztosítsa, megőrizze!

Tudjuk, GENETIKAILAG is, csak pár század százaléknyi(!) eltérés van ember, és ember között!


Ami van, az egy ÖNKÉNTES választás, ebben az életben mit akarok megtapasztalni, megtanulni.

Szeretettel

ppA.

U.i.: 
Ezt más, nálamnál bölcsebb Emberektől, Tanítóktól hallottam, tanultam.
Mikor, - jógázásból kifolyólag -, (tehát nem betegség, vagy baleset miatt!), odaát jártam, akkor is ezt mondták.

2014. szept. 19.

Borban az igazság, borban a vigasz, ... s az egészség is!

Régóta ismerem a bor gyógyhatásait! 
(Eredetileg borász (is) vagyok...)
:-)))

Évek óta, hetente, egy hét, (azaz 7 decis üveggel),  meg is iszom!
Ez kb. napi egy deci. 
Többre nincs is szükségem.
Egyszerűen, nem kívánom.

Tudom, hogy nemcsak a minimális alkoholnak van gyógyhatása, hanem a szőlő héjának, és magjának is!
Sőt ez a két utóbbiban sokkal több ún. resrevatrol nevű antioxidáns található mint magában a borban!

Betegségem ideje alatt, természetesen nem ittam egy molekulányi alkoholt sem! Viszont, van két különleges magyar(!) termék, amiket bőségesen fogyasztottam!

Az egyiket  "Viniseera Plusz"-nak hívják.
Ez púder  finomságúra őrölt szőlőmag

Ilyet minőséget sehol a világon nem tudnak előállítani!!!
Ez a púder minőségű őrlemény, azonnal felszívódik a belekben, és így azonnal is hat!
S ezt, a vörös szőlő héjával, még fel is tuningolták! Ez a Plusz !


A másik, a sokkal fííínomabb termék, s ez a Pannonikum!
Ez is egy különleges fizikai eljárással készült.

Gyártás folyamán, csak a színtiszta vizet vonják el a szőlő héjából!
Így, minden, de MINDEN hasznos hatóanyag, VÁLTOZATLANUL  benne marad e "porban"!
S ha e port később összekeverjük vízzel, visszakapjuk magát az egészséges szőlőhéjat!

Az ehhez hasonló fizikai eljárással, ÉVEKRE tartósíthatjuk élelmiszereinket!!!
A hadi-ipar, illetve az űrtechnika, évtizedek óta használja az ilyen technológiával készült termékeket!


Mindkét terméket, a szív és érrendszer betegségek esetén javallott használni!
Mindkét termék, rákmegelőző hatású is!
Mindkét termék  megnöveli az emberek élettartalmát, illetve sokat segít az általános egészség megtartásában!

A szőlő majd 10 méter mélyre ereszti le a gyökereit!
Ezért (is), bőséges ásványi anyag, és vitamin forrás.

A szőlő magjában is, és a héjában is, olyan anyagok találhatóak, amik még csak nem is ismertek a vegyészek és orvosok előtt.
Ezért a hatásmechanizmusuk is ismeretlenek!

Vagyis nem tudni pontosan melyik az a hatóanyag, vagy komplex rendszer, ami egészségesen tudja tartani szervezetünket!

Mindennapi fogyasztása erősen ajánlott!
természetesen csak akkor, ha EGÉSZSÉGES akarsz maradni!
:-)))

A Pannonikumról  itt tudsz többetolvasni:
http://ongyogyitolap.shp.hu/hpc/web.php?a=ongyogyitolap&o=pannonikum_Wafa 

A Viniseeráról pedig itt van még plusz információ:
http://ongyogyitolap.shp.hu/hpc/web.php?a=ongyogyitolap&o=vineseria_Sqjs  

Ha a kattintásra nem működik, a linkeket másold be a keresődbe!


Szeretettel
ppA.


2014. szept. 18.

A sózzunk vagy ne sózzunk? Ismét.

Annak idején, mikor még a Műszaki Egyetemen dolgoztam, volt olyan kollégám, aki odahaza, az ablakában és az erkélyén termesztette, a paradicsomot, a paprikát, a petrezselymet, illetve a zeller levelet.
Természetesen, egész nyáron volt egészséges zöldség az asztalán.
Igazi íze is volt mindegyiknek!

Ez a történet, akkor jutott az eszembe, mikor egypár Olvasóm azt kifogásolta előző blogbejegyzésemben, hogy sózzuk-e a paradicsomot vagy sem. 
Ők azért sózzák, hogy legyen valamilyen íze is annak a zöldségnek! Mert amit a boltokban lehet vásárolni, - írták -, annak "se íze, se bűze".

Mások azért óvakodtak a sózástól, mert a boltokban vásárolt sók, kálium-kloriddal vannak dúsítva, így a K/Na arány eleve el van tolódva! 
S ha sózzuk a paradicsomot, akkor ez az arány még rosszabb lesz. Jobban beteggé tehet minket.

Ma olvasom az egyik hírlevélben, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság, azonnali hatállyal több tonna, emberi fogyasztásra készült, konyhasót vonatott vissza az üzletekből.

Az erről szóló linkek:
http://www.szabadfold.hu/gazdanet/igy_kerulhet_allati_nyaloso_az_eteledbe 
http://www.nlcafe.hu/gasztro/20140918/konyha-veszely/ 

Azt mondja a magyar szólás, hogy Isten malmai lassan őrölnek
Vahi, így igaz!


Különben, én olyan erdélyi, őrölt sót használok, - illetve kínálom kedves barátaimnak -, ami egészen biztosan nincs semmivel sem dúsítva! Ez eredeti, őrölt kősó!
Az ilyen sóval, már nyugodtan lehet sózni az ételeket!
Sőt! 
Így, ezzel az eredeti kősóval sokkal több ásványi anyag jut be a szervezetembe!!!

Szeretettel
ppA.





2014. szept. 15.

Különleges kérdés: betegségeket okozhatnak-e a leveshúsok?

Szia.
Ma különleges kérdést kaptam egyik kedves hölgy Barátomtól!
Ők is kapta az infót, és gondolta, mielőtt tovább küldené, véleményezteti velem.

A kérdés lényege az, hogy a levesben főtt húsok ártalmasak-e az egészségünkre, ugyanis a főzés közben ún. húgysavak keletkeznek, ami megterheli a vesénket, az emésztésünket, és különben is...

Szóval.
A főzés során NEM keletkezik húgysav!
Az, - mármint a húgysav -, az emésztéskor, enzimjeink lebontási, sejtjeink "emésztési" folyamatainak következményeként jön létre!

Gondolj csak bele.
Ha főzéskor keletkezne a húgysav, biztos, hogy undorító lenne.
Bár elméletileg elképzelhető, oly kis mértékben keletkezhetne, hogy azt már észre sem vennénk.
Akkor meg mi értelme az egész félelemkeltésnek?

"Tudod, az emberek vagy félelemből, vagy SZERETETBŐL  cselekednek."

Erős Győző
(buszsofőr és táplálkozási szakember)
 
(Azok, akik növelik félelmeinket, egész biztos, hogy az emberiség ellen dolgoznak... Akaratukon kívül is!)

És mi azokkal a húsokkal, amiket előbb megsütünk, vagy füstöléssel tartósítunk?
Ezek elfogyasztásakor nem keletkezne húgysav?

Szóval ez is egy olyan áltudományos félelemkeltés, mint az a felfogás, hogy azért ne igyál tejet, mert a tejbe az van "bekódolva", hogy nőjjél nagyra!

Aki ezt kitalálta, biztos, hogy halvány lila fogalma sem volt az emésztésről, és annak az egészségünkre gyakorolt hatásairól.

Tessék mondani ha az egér tejet iszik, akkor patkány lesz belőle?

Tejet már a piramisok óta fogyasztja az emberiség, és még mindig nem vagyunk óriások!

Az ősi magyarok, összefőzték a húsokat és a zöldségeket, - már amiket akkoriban ismertek -, jó sűrrűre, majd azt a levest kiszárították, majd por formában kezelték a legközelebbi felhasználásig.

Mint tudjuk, nagyon jól tudtak így utazni, netán harcolni is, ha úgy hozta a sors.

Őseink, de még a nagyszüleink is, tudták, hogy az állatok lelkét, leölésük után ki kell engesztelni! A vadászok, máig betartják e szokást!

És mielőtt ételként elfogyasztanánk azokat, meg is kell áldani!!!


Egyedül csak ÁLDÁSSAL, lehet "kiűzni" az állat húsából,
a bennrekedt halálfélelmet!!!


Szeretettel
ppA.


2014. szept. 13.

20. jubileumi Hortus Hungaricus kertészeti kiállítás és vásár

Szia! 
Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet...
:-)))
20. jubileumi Hortus Hungaricus kertészeti kiállítás és vásár
2014. szeptember 19.-21.

Szigetszentmiklóson a Flora Hungária Nagybani Virágpiac közel 3.500 nm-es területe ad otthont a Hortus Hungaricus Nemzetközi Kertészeti Szakkiállítás és Vásárnak.

Az immár 20. alkalommal megrendezésre kerülő kiállítás a dísznövénytermesztés és feldolgozás, a kertészet, a fakitermelés, a virágkötészet, a lakberendezés valamennyi ágának újdonságait felvonultatja.

A pénteki szakmai konferenciák után szombaton és vasárnap a virágimádó és kertbarát nagyközönség számára is kitárulnak a kapuk és elérhetővé válik a csodák birodalma.
Hazai és importőr virágkereskedők százai által felállított káprázatos standokon gyönyörködhetünk virágkompozíciókban, virágcsodákban. Megtekinthetjük a virágkötészeti versenyre benevezett őszi csokrokat, valamint a mestervizsgát tett virágkötők vizsgamunkáit. A népszerű virágkötészeti bemutatókon a vágott virágok szemünk láttára válnak káprázatos műalkotásokká.

A rendezvény helyszínén a parkolás ingyenes, Budapestről pedig ingyenes Virágjáratok szállítják a látogatókat.

A belépőjegyek ára megfizethető és levásárolható, melynek feltételeiről, és még számos érdekes információról a www.hortushungaricus.hu oldalon tájékozódhat.


Szeretettel

(Ezt az infót N. Péter kedves Olvasómtól kaptam.)

2014. szept. 12.

Sózzunk, vagy ne sózzunk? 
Ez itt a kérdés!

Mármint a paradicsomot.

Sokszor hallom, azért ne sózzuk a paradicsomot, mert akkor nem érezzük az ízét. Különben is, a só magas vérnyomást okoz!

Mint tudjuk, a paradicsom sok káliumot tartalmaz.

A kálium szükséges a szívnek, illetve a sejtek sóháztartósához.
A túlzott kálium fogyasztás, és a nem megfelelő K/Na arány viszont felboríthatja ezt az egyensúlyt.
Ami, ha sokszor ismétlődik, akár érrendszeri, (szív-) betegséghez (is), vezethet!



Vagyis, SÓZZUK a paradicsomot!!!
Ekkor automatikusan beáll a megfelelő K/Na arány!

(Csak ne vigyük túlzásba. Maradjunk az "arany szabálynál!")

Szeretettel

2014. szept. 10.

Ma paradicsomlevest ebédeltem.
Így támadt a gusztusom..., ezt kívántam meg valamiért.
:-)))

Te tudtad, hogy a főzött paradicsom egészségesebb, mint a nyers?

A paradicsom sejtjeiben ún. LIKOPIN nevű hatóanyag van.
Ha nyersen eszed meg a paradicsomot, ami nagyon egészséges, hisz így sok enzimet takarítasz meg önmagadnak, illetve ÉLŐ ételt fogyasztasz.

Főzéskor, viszont a sejtekből felszabadul ez a likopin, s így jóval nagyobb lesz az egészség-védő hatása!

A likopin egy vörös színű karotinoid.
Sok más bogyós gyümölcsben is megtalálható, pl.: csipkebogyó.


A likopin erős antioxidáns, pl.: a sárgarépánál is jobb a hatásfoka! Tehát semlegesíti a szabadgyököket!
Ezáltal rákellenes hatású is! 
(Elsősorban a prosztatarák esetén!)


Vízben rosszúl, de zsírokban, olajokban jól oldódik!
Élelmiszeradalékként is használatos, E-száma, (kódja), E160d
Természetesen ezen kívül tartalmaz még sok ásványi anyagot, mikro -, és makró elemeket, vitaminokat, (A, B1-, B2, ill. C-vit., E-vit.)

További kedvező hatásai:
- Segíti az izmok, fejlődését, erősödését.
- Káliumtartalma méregteleníti a szervezetet, kitisztítja a sebeket nemcsak belsőleg, de külsőleg is!
- Jó hatással van az egész testre, leginkább a májra, valamint a mellékvese működésére.
- Serkenti az immunrendszer működését! 
- Bőrproblémák esetén is hasznos; mint pl.: feszesség, rugalmasság, szeplő, májfoltok,  hidratálás, a nap által okozott égések csillapítása, stb...

Szeretettel

2014. szept. 8.

Már régóta szeretnék magamnak egy blogot.
Ahol kötetlenebbül tudok Veled is kommunikálni.
:-)

Aztán, véletelnül(!) rátaláltam régen elkezdett blogomra!
(Még merje valaki azt mondani, "nincsenek véletlenek!):-)
Csak még meg kell tanulnom kezelni.

Elhatároztam, hogy heti két alkalommal olyan bölcseleteket, "aranyköpéseket" fogok beírni, ami elgondolkodtató, és tanulságos.
legalábbis az én számomra.

Akkor most következik az első:



„Minden probléma, amivel az életedben találkozol, egy lehetőség, hogy az utadon járj!”
Samsara c. filmből


 Szeretettel
ppAndrás
Esztergom