Összes oldalmegjelenítés

2015. aug. 28.

Tapsoljuk meg Jézust! II.

Szia!
Előző, hasonló című írásomban, arról írtam, hogy egyesek miként értelmezik Jézus megünneplését.

Erre többen is írtatok, és hasonlóképpen reagáltatok, mint én. Mármint, Ti is elítéltétek Jézus ilyen "vásári megtapsolását"!

Van egy nagyon kedves, és bölcs Barátnőm, aki egy picit másképp gondolkodik mint én, vagy mi. Ő a következőképpen ír hozzászólásában: (közreadom, hisz egy olyan meglátást ír le, ami elgondolkodtató, s így utólag teljes egészében egyetértek !)

"Röviden az ember úgy fejezi tetszését/nem tetszését, hogy tapsol, fütyül, dobog, vagyis látványossá teszi érzéseit.

Hosszabban!  
Régebben olvastam egy misszionárius tapasztalatáról, olyan emberek között, akik nem tudtak olvasni, de nagyon ügyesek voltak ha valamit készíteni kellett. Nem voltak betanult mondókáik sem. 

Ezeknek kellett Jézusról és Isten végtelen szeretetéről beszélni, az ő nyelvükön. Amikor ez a pap úgy gondolta, hogy valamit megértettek az elmondottakból, biztatta őket, hogy fejezzék ki, mit jelent számukra Isten szeretete. 

És akkor ezek az egyszerű emberek odahoztak gyönyörű fűből font kosarakat, színes tollakból készített fejdíszeket, karpereceket. Amikor már csaknem mindenki letette amit hozott, akkor felállt egy fiatal lány, aki nem tudott készíteni semmit, de nagyon szépen énekelt. Nem vad, hangoskodó  hangon, hanem nagyon halkan, lassú,szinte szöveg nélküli dalt dúdolt, és erre a csendes ritmusra kezdett táncolni. Alig mozdultak karjai, lábai, de teljes összhangban volt minden a dallal is. 

A pap eleinte nem értette ezt a jelenetet, de aztán megvilágosodott előtte, hogy ez a lány, ezt hozta ajándékúl, mert ezt kapta ő is. Ezzel mutatta ki köszönetét Isten felé.

Vagyis kinek mi van a szívében, milyen tehetséggel, vagy éppen tehetetlenséggel bír, csak azt tudja adni.
A tapsoló embereknek nyilván ez volt a kifejezési lehetőségük. 

Szerintem Isten nem írja elő, mit adjunk és hogyan, de amit nyújtunk az a szívből fakadjon.

Ezt a kis epizódot akartam megosztani Veled, és másokkal.

Sok szeretettel
Marika"

Más.
A napokban elkezdtem olvasni egy igen érdekes könyvet.
(KTGy-éseknek kötelező olvasmánynak javaslom!!)
(Elizabeth HAICH: BEAVATÁS. Óegyiptomi Misztériumok.
Édesvíz Kiadó, 2015.)

Ebben a könyvben arról is ír a szerző, aki, egy Indiában élő magyar hölgy volt, hogy azok az emberek, akik még nem tudnak abban a rezgéstartományban "rezegni", élni, mint a mi, a nagyobb tudású emberek, azokkal szemben türelmeseknek, bizonyos szempontok szerint, elnézőbbeknek illik lennünk. Nem várható el az alacsony rezgésen élőktől, hogy hasonlóképpen érezzenek, gondolkozzanak, mint Mi, a bölcsebbek. Hisz Nekik, még sok tanulnivalójuk van.
S vahi, ez így igaz!
:-)




Ha tetszett, és hasznosnak találod bejegyzésemet, cikkemet, küld el ismerőseidnek, barátaidnak, hogy Ők is tanulhassanak!

S egyszerűen, de szakszerűen segíthessenek önmagukon!


Természetesen, amennyiben Neked  is szükséged van tapasztalataimra, tudásomra, szívesen segítek!
Csak hívj, vagy írj!

Ha érdekelnek ehhez hasonló, elsősorban az egészségünkkel kapcsolatos értesülések, az alábbi linkek egyikén, Te is csatlakozhatsz, s így elsőkézből kapod majd, a hasznos infókat:

A Te, (lelki) Egészségedért (is)!

Szeretettel
ppAndrás


Skype: ppandras11
Tel.: 0036-70 63-229-65.

Szeretgom,
Bocskoros-kúti dűlő
2015. augusztus 25.



2015. aug. 25.

Egy CemMedik hírlevél részletének továbbítása, megjegyzések nélkül!

Ma, kedd este, 2015. augusztus 25.-én 22:30-kor kaptam egy CemMed-es hírlevelet. Változtatás és megjegyzés nélkül továbbítom!

"Heti jó tanács, heti tapasztalat.


Egyik kedves klubtagunk sajnos daganatos és épp a kemoterápia szenvedésein esik át. A készüléket talán két hete vásárolták meg. Természetesen, ahogyan a Triomed-el illik, minden létező lehetőséget bevetettünk:
  • információval irányított bioenergia  (Univerzális üzemmód)
  • biorezonancia (Egészség üzemmód),
  • akupunktúrás rendszer alkalmazása,
  • információs víz készítése a daganatról és diófáról,
  • lélekgyógyászat (Stresszoldás),
  • élettér változtatása (Harmónia üzemmód)

Látjátok, mennyi mindenre alkalmas a Triomed? Egyszerűen ez maga a csoda!

Kedves klubtagunk nemrég telefonált, azzal a kérdéssel, hogy lehetséges-e az, hogy a daganatot nem találják?
"





Ha tetszett, és hasznosnak találod bejegyzésemet, cikkemet, küld el ismerőseidnek, barátaidnak, hogy Ők is tanulhassanak!

S egyszerűen, de szakszerűen segíthessenek önmagukon!

Természetesen, amennyiben Neked  is szükséged van tapasztalataimra, tudásomra, szívesen segítek!
Csak hívj, vagy írj!

Ha érdekelnek ehhez hasonló, elsősorban az egészségünkkel kapcsolatos értesülések, az alábbi linkek egyikén, Te is csatlakozhatsz, s így elsőkézből kapod majd, a hasznos infókat:

A Te, (lelki) Egészségedért (is)!

Szeretettel
ppAndrás

Skype: ppandras11
Tel.: 0036-70 63-229-65.

Szeretgom,
Bocskoros-kúti dűlő
2015. augusztus 25.


a HÁLA, mint az ÉLET nagy szorzója!

Hála - A mindennapi varázspálcád

Dr. Betty
http://www.noiportal.hu/main/npnews-31590.html

Láttad a Titok című filmet? Vagy olvastad a könyvet? Rhonda Bryne ezoterikus írónő írta. Nagyon szeretem Rhonda könyveit, különösenA varázslatot, amelyben megmutatja nekünk, hogy a hála a mindennapi varázspálcánk, amely megváltoztathatja az életünket.

A hála a legjobb barátunk a mindennapi életben, mert mindig kéznél van, azaz mindig elérhető és sosem hagy cserben. Életünkben minden nap találkozunk kisebb-nagyobb problémákkal, amelyet nekünk kell megoldanunk. Ilyenkor tud a mi legnagyobb hasznunkra lenni a hála, azaz a hála-gyakorlat. A lényege az, hogy minden nap írj össze 10 olyan dolgot, amiért hálás vagy. Mert minden nap van valami vagy valaki, amiért, vagy akiért hálás lehetsz. Hálás lehetsz a szüleidért, a szerelmedért, a munkádért, azért, hogy egészséges vagy, egy jó kirándulásért, ételért és italért, tehát mindenért.


Ha a hála erejét a vonzás törvényével ötvözöd, akkor magad is meg fogsz lepődni, hogy az emberek, a körülmények és az események automatikusan újrarendeződnek, még pedig oly módon, hogy elérd mindazt, amit el szeretnél érni. A hála tehát az egyetemes törvény alapján működik. Ez irányítja az egész életedet. A vonzás törvényének értelmében, amely Univerzumunk minden energiáját meghatározza, egyetlen atom keletkezésétől kezdve a bolygók mozgásáig, „hasonló a hasonlót vonzza". Tehát bármit is gondolsz, és bármit is érzel, azt magadhoz vonzod. Azaz valahányszor hálát adunk, ellenhatásként mindig kapunk valamit. Amit kapsz, az mindig egyenlő mértékű lesz az általad érzett hálával. Ez azt jelenti, hogy a hála hatása beindít egy ellenhatást, vagyis kapni fogsz. És minél mélyebb és őszintébb hálát érzel, annál többet kapsz.

Nem tudhatod előre, hogy hogyan fognak megoldódni a problémáid (egészségügyi, anyagi, párkapcsolati stb.), és nem is a te feladatod ezt kitalálni. A te dolgod mindössze annyi, hogy olyan hálás legyél, amilyen hálás csak tudsz lenni, és köszönetet mondj nem csak azért, amid van, hanem azért is, amit akarsz, úgy, mintha már el is érted volna. Ha ezzel meg vagy, hagyd, hogy megtörténjen a varázslat.

...é s TE mi mindenért vagy Hálás?

Készíts Te is HÁLA-naplót!




Ha tetszett, és hasznosnak találod bejegyzésemet, cikkemet, küld el ismerőseidnek, barátaidnak, hogy Ők is tanulhassanak!

S egyszerűen, de szakszerűen segíthessenek önmagukon!


Természetesen, amennyiben Neked  is szükséged van tapasztalataimra, tudásomra, szívesen segítek!
Csak hívj, vagy írj!

Ha érdekelnek ehhez hasonló, elsősorban az egészségünkkel kapcsolatos értesülések, az alábbi linkek egyikén, Te is csatlakozhatsz, s így elsőkézből kapod majd, a hasznos infókat:

A Te, (lelki) Egészségedért (is)!

Szeretettel
ppAndrás


Skype: ppandras11
Tel.: 0036-70 63-229-65.

Szeretgom,
Bocskoros-kúti dűlő
2015. augusztus 25.

2015. aug. 20.

VIGYÁZZ! KACSA!

A Mars bolygó Föld-közelben??? 

A napokban az alábbi hír járja be az internet világát:
Érdekes, és egyszeri a lehetőség!!!  
Augusztus 27-én, 00,30 órakor nézzetek fel az éjszakai égboltra. Ezen az éjszakán a Mars     bolygó mindössze 34,65 ezer mérföldre fog     elhaladni a Földtől. Szabad szemmel a bolygó úgy fog látszani, mint a telihold. A látvány  olyan lesz, mintha két hold lenne fölöttünk! Legközelebb az ilyen jelenség, amikor a Mars ennyire meg fogja közelíteni a
Földet, csak 2287. évben várható.                                       
Osszátok meg ezt a hírt a barátaitokkal, mert  közülük senki ilyet még nem látott, és már nem is fog.
Az igaz, hogy ilyet ember még nem látott, s nem is fog, hiszen ez az egész,Mars bolygós hír, vissza-visszatérő kacsa!

Ez, egyszerűen nem felel meg a valóságnak!!

Valakik megint túl okosak akartak lenni!
Óvakodjunk az ilyen félművelt emberektől!!!!!
...és merjünk gondolkodni is!!!

A Wikipedia, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Mars_(bolyg%C3%B3) ), ezt írja a bolygóról:

Mars
A Marsra jellemző a pirosas szín. 
E bolygó megfigyelésének ideális ideje mindig két évvel azután következik be, hogy a Mars oppozícióba kerül a Nappal. Ekkor közeledik a Földhöz, és erősen világít az éjszakai égbolton. 

A legutóbbi oppozíció 2014. április 8-án volt, legközelebb pedig 2016. május 22-én lesz. Ezért 2015 e bolygó megfigyelése szempontjából nem a legjobb. 

Az év kezdetétől az esti égbolton figyelhetjük meg. Mivel nagyon távol van a Földtől, ezért csak gyengén világít. Januártól júniusig az égbolton közeledik a Bakhoz, a Vízöntővel, a Halakkal, a Kossal a Bikába lép. Fokozatosan közeledik a Naphoz, láthatósága romlik, május közepén már nem látható a Nap közelében, június 14-én konjunkcióba kerül a Nappal. 

A figyelmes ember július második felében láthatja meg ismét a reggeli égbolton, ahová az Ikrek csillagképpel együtt kerül. 
Augusztus és szeptember folyamán az Ikrek jegyből a Rák és az Oroszlán jegybe távozik. A Mars ekkor mindig 4 óra körül jön fel, de reggeli láthatósága meghosszabbodik, mert a Nap a közelegő ősszel egyre később jön fel. 

Októberben és novemberben a bolygót kora reggeltől a keleti égbolt felett keressük még mindig az Oroszlán csillagképben. Decemberben a Mars a Szűz csillagképbe lép, és a keleti égbolton röviddel 2 óra után jelenik meg.



Ha tetszett, és hasznosnak találod bejegyzésemet, cikkemet, küld el ismerőseidnek, barátaidnak, hogy Ők is tanulhassanak!

S egyszerűen, de szakszerűen segíthessenek önmagukon!

Természetesen, amennyiben Neked  is szükséged van tapasztalataimra, tudásomra, szívesen segítek!
Csak hívj, vagy írj!

Ha érdekelnek ehhez hasonló, elsősorban az egészségünkkel kapcsolatos értesülések, az alábbi linkek egyikén, Te is csatlakozhatsz, s így elsőkézből kapod majd, a hasznos infókat:
http://ongyogyitolap.shp.hu/hpc/web.php?a=ongyogyitolap 
http://ongyogyitas.blogspot.hu/


A Te, Egészségedért!

Szeretettel
ppAndrás

ongyogyitas@gmail.com;
Skype: ppandras11
Tel.: 0036-70 63-229-65.


Szeretgom,
Bocskoros-kúti dűlő
2015. augusztus 20.

2015. aug. 17.

Tapsoljuk meg Jézust!

Nem vagyok egy Hívő ember! Nem hiszek Istenben!
Nem Hiszek Benne, mert tudom, hogy VAN!

Templomba sem járok! A természet, az erdőszéle, a réten szivárványosan vissza tükröződő harmatcsepp, minden katedrálisnál szebb!

Tartom magam, a "Férfi" mondáshoz!
Hegyet alulról, templomot kívülről, korcsmát belülről kell megnézni!!!
:-)

Párkány.
(A gyengébbek kedvéért: Esztergommal szemben elterülő magyar kisváros neve. Szlovákul Sturovo.)
Előre megfontolt szándékkal mentem el, egy Párkányban megtartott "Istentiszteletre". Egy olyan Istentiszteletre, ahol kézrátétellel gyógyítottak betegeket!!!

Mivel én is használom az Univerzum energiáit kezeléseimkor, meg akartam nézni, hogy ezt vallásos köntösben, miként is csinálják.

Jönnek a betegek, ráteszik a kezüket, fohászkodnak Jézushoz, s a beteg a nagy energia behatástól elfekszik egy kicsit. Ebben, eddig semmi gond nincs. Számomra. Én eleve elfektetem a pácienst, egy masszázs ágyra, és a kezelés után fél óra múlva óvatosan lesegítem arról. Óvatosan, nehogy megszédüljön.

Ott nem. Ott valaki hátulról elkapta a "pácienst", és lefekteti, majd pár perc múlva segít neki felállni.

Ha felállt, rögtön megkérdezték, hogy érzi magát, fáj-e még ez meg az a testében. Ha minden oké, jön a felkiálltás, felszólítás:
"Tapsoljuk meg Jézust!"

Mert hát Ő tette a csodát, és pillanatokon belül gyógyított! S ezért neki, Jézusnak jár is a taps!

Mint egy vásári komédiásnak!
Igen, szerintem vásári komédiát csináltak Jézusból!

Szerintem, Isten fiának tisztelet jár, s nem vásári komédia. (Taps)
Szerintem, Isten fia NINCS rászorulva ilyen ripacsos "ünneplésre".
Szerintem, Isten fiát a szívünkkel kéne ünnepelni, tisztelni!

Vagy bennem a hiba, és én gondolom rosszúl?
Szerinted?


Ha tetszett, és hasznosnak találod bejegyzésemet, cikkemet, küld el ismerőseidnek, barátaidnak, hogy Ők is tanulhassanak!

S egyszerűen, de szakszerűen segíthessenek önmagukon!

Természetesen, amennyiben Neked  is szükséged van tapasztalataimra, tudásomra, szívesen segítek!
Csak hívj, vagy írj!

Ha érdekelnek ehhez hasonló, elsősorban az egészségünkkel kapcsolatos értesülések, az alábbi linkek egyikén, Te is csatlakozhatsz, s így elsőkézből kapod majd, a hasznos infókat:
http://ongyogyitolap.shp.hu/hpc/web.php?a=ongyogyitolap 
http://ongyogyitas.blogspot.hu/


A Te, Egészségedért!

Szeretettel
ppAndrás

ongyogyitas@gmail.com;
Skype: ppandras11
Tel.: 0036-70 63-229-65.

Szeretgom,
Bocskoros-kúti dűlő
2015. augusztus 17.


2015. aug. 13.

A TOMBOLÓ kánikula "gyógyszerei"!

Még mindíg tombol a kánikula.
Tegnap délben(!), (2015. 08. 12.-én), az 1-es villamos Bécsi-úti végállomásánál, 42 C-fokot mutatott a hőmérő!!!

Afrikában SINCS ilyen meleg!
Tudom, tapasztaltam...

Azt biztos tudod, hogy ilyenkor vizet, meg vizet, meg vizet KELL innod!
Az sem baj, ha forró teával pótolod a vizet!
Nem, nem ártott meg még nekem a hőség, tudom mit írok, javaslok!

A forró meleg ital, az első kortyoknál nagyfokú izzadást okoz, de utána, elkezdi hűteni az ember lányát, fiát!

Sokan javasolják ilyenkor még a gyümölcsök, zöldségek, akár azok, nyersen való fogyasztását is!

Kivételesen, olyan gyógyhatású készítményeket javasolok, amit a gyógyszertárakban is beszerezhető, akár vények nélkül is!

S ez a "Q10-koenzim"!
Ez, közvetlenül a szívünket látja el energiával!
Ezzel, jobban bírjuk a HŐSÉGET!

Szívünk több energiát kap, jobban, hatásosabban tud "dolgozni"!

A gyógyszertárakban kapható Q-10-ből naponta akár 3-4 darabot is bevehetünk!
Annak ellenére, hogy esetleg csak napi egy szemet ajánlanak!

Miért?
Mert a mesterséges Q-10-nek, eleve csak a FELE tud felszívódni!
Igaz, ez is több, mint a semmi, de ha reggel-délben-este is beveszünk a mesterséges Q-10-ből, akkor egy olyan szintet tudunk fenntartani, ami már érezhető számunkra is!

Az AntalVali.com oldalon, már természetes, Q10-re tehetünk szert.
Nekem, ott ezzel csak az ízével, szagával van bajom, egyszerűen nem tudom bevenni a lenolajos-kence ízét, "illatát".

Kísérletezéseim során a "Nutrilite" Q-10-e nyerte el a képzeletbeli pálmát.
Természetes anyagot tartalmaz, s kapszulázott.
Így kényelmesen adagolható is!
Egyetlen "hátránya", hogy ez a legdrágábban megvásárolható Q-10!
DE!
Vajh, mennyit ér meg saját magunknak az egészségünk?
Nekem sokat, mert így összehasonlíthatatlanul jobban érzem magam, mintha a gyógyszertári Q10-et szedném.
Ezért is bírom jobban a meleget.
Gyerekeim, klímás ismerőseim, nagy csodálkozására is!
:-))))))))))

(Itt az erdőszélen, egy kicsit másként működik, a mesterséges klíma is...)


Ha tetszett, és hasznosnak találod bejegyzésemet, cikkemet, küld el ismerőseidnek, barátaidnak, hogy Ők is tanulhassanak!

S egyszerűen, de szakszerűen segíthessenek önmagukon!

Természetesen, amennyiben Neked  is szükséged van tapasztalataimra, tudásomra, szívesen segítek!
Csak hívj, vagy írj!

Ha érdekelnek ehhez hasonló, elsősorban az egészségünkkel kapcsolatos értesülések, az alábbi linkek egyikén, Te is csatlakozhatsz, s így elsőkézből kapod majd, a hasznos infókat:
http://ongyogyitolap.shp.hu/hpc/web.php?a=ongyogyitolap 
http://ongyogyitas.blogspot.hu/


A Te, Egészségedért!

Szeretettel
ppAndrás

ongyogyitas@gmail.com;
Skype: ppandras11
Tel.: 0036-70 63-229-65.

Szeretgom,
Bocskoroskúti dűlő
2015. augusztus 13.