Összes oldalmegjelenítés

2015. febr. 25.

KTGy-és "csodáim" - 03.

Motto:
Soha nem tudhatod, hogy mit nem tudsz!
Ismeretlen


A kezeléseimet egy olyan helyiségben szoktam végezni, ahol az esztergomi Bruno Gröning Baráti kör is tartani szokta találkozóit, összejöveteleit. Ezért a helyiségben, sok Brunóval kapcsolatos képek, írások is voltak, vannak. 

Az egyik kezelésem végén, "páciensem" megkérdezi, és a másik ember, akivel együtt kezeltem, Ő hol van, mikor jött be, és hogy tudott olyan csendben távozni.

Letettem neki a nagyesküt, hogy az egész kezelés alatt csak én voltam ott egyedül.
Nem hitt nekem. S mikor felült a kezelőasztalon, tekintete rátévedt Bruno nagyméretű fényképére, felkiáltott! 
Ő volt itt a kezelés közben, és Ő segített nekem.
Mondanom sem kell, erre nekem esett le az álam. 

(Bruno Gröning, olyan német származású gyógyító volt, aki több ezer embert, egyszerre, képes volt meggyógyítani, bármi problémája is volt az illetőnek! Természetesen sem a papság, sem az orvosok nem hittek benne, sőt elérték azt is, hogy betiltsák a gyógyításait, azzal a "jelszóval", hogy az ördöggel cimborál!.

Kérem, ez az "ördöggel cimborálás" nem a sötét középkorban volt, hanem majdnem a napjainkban(!), az 1950-es években! Még 100 éve sincs!
Erre (is) képes a katolikus anyaszentegyház.


Dr. Eric Pearl azt írja második könyvében, (Így szólott Salamon), ez a KTGy-és "energiaátadás, egy igen alapvető szinten és egyben a tudatalatti egyik nagyon mély szintjén (is) lezajlik. Ezért te, az elmét is gyógyítod, nemcsak a testi formát."



Ha ismeretlen betegséged van,
illetve ha szeretnéd ezt a folyamatot megtapasztalni,
ÍRJ vagy HÍVJ!

Ma, szerda estig, még tart a "Szülinapos" (kedvezményes kezelés) lehetősége.

Tegnap, többek kérésére, egy kicsit változtattam e lehetőségen.

Eddig egy kezelés áráért, két személyt kezeltem meg!
A hátralévő napon, ez az 50%-os engedmény, egy személy kezelésére is érvényes! Szóval nemcsak Téged, és valamelyik szerettedet, egyszerre, (de egymás után), hanem vagy csak Téged, vagy valamelyik szereted megkezelésére is érvényes.

Ha!, csütörtök délig egyben, előre fizetve,
befut a számlámra e "Szülinapos" összeg!
(MagNet Bank: 16 20 01 51 - 00 08 36 10)

(E kedveszményes kezelés 3-3 eFt. fejenként, és kezelésenként!
36 eFt. helyett,  csak 18 eFt.-ért!
Mostantól, egy személy esetén,
ez az összeg csak 9 000,-Ft.)


E kedvezményes kezeléseket, (min 3 kezelés), egy későbbi, előre megbeszélt időpontban, és helyen is megtarthatjuk!


Szeretettel
ppAndrás

Elérhetőségeim:
Tel.: 06-70-63-229-65.
Skype: ppandras03
E-mail: ongyogyitas@gmail.com

U.i.: 

Ha Te, az "Óperencián" túl élsz, ún. távkezeléssel is tudok segíteni.
Ez ügyben, hívj Skype-on!

2015. febr. 24.

KTGy-és "csodáim" - 02.

Mottó:
„Mindenkinek egy kötelessége van: megkeresni a maga csodáit. Itt és most.”
Szepes Mária
A legfiatalabb "páciensem", egy alig 3 hónapos kislány csecsemő volt.
Nyitott szájpadlással született, szopni, enni nem tudott.
Szegényke csak folyamatosan sírt, hiszen amit szopott édesanyjától, az mind visszafolyt az orrán keresztül. Gondolhatod milyen éhes lehetett.

Szülei, s nagymamája is már teljesen "kivoltak", magatehetetlenségükben.
Ráadásul ezt a születési rendellenességet, az orvosok, csak másfél éves kora után tudták volna megműteni.
Teljesen reménytelen volt az eset.
Így kerestek fel engem Esztergomban.

Amint találkoztam a kislánnyal, a csecsemővel, az első megdöbbentő dolog, szülei számára, hogy abbahagyta a sírást, és elkezdett mosolyogni, rám!
Eddig még nem látták mosolyogni!

Két kis kezecskéjével úgy hadonászott, mintha repdesett volna az örömtől.
???
Fejével folyamatosan követett, nézett engem.

A második kezelésre, ami két nap múlva volt,
majdnem egy ujjnyit záródott a szájpadlása!!!

A kezelés-sorozat végére, még nyitva volt ugyan a szájpadlása, még nem záródott rendesen, de már majdnem rendesen tudott szopizni a baba!


Dr. Eric Pearl, 2015 Holdújév alkalmából írt levelében arról értekezik, hogy:
 A Kapcsolatteremtő Gyógyítás frekvencia-spektruma nem hit, hanem intelligencia - megértés kérdése. Az Univerzum Törvényeit és Elveit testesíti meg, és különbözik attól a technikától, amely  kiválasztja számotokra azokat a  pontos lépéseket és folyamatokat, amelyeket követnetek kell.


Ha ismeretlen betegséged van,
illetve ha szeretnéd ezt a folyamatot megtapasztalni,
ÍRJ vagy HÍVJ!

Szerda estig még tart a "Szülinapos" kedvezményes lehetőségem,
DE! többek kérésére, egy kicsit változtattam a lehetőségen.

Eddig egy kezelés áráért, két személyt kezeltem meg!
A hátralévő két napban, ez az 50%-os engedmény, egy személy kezelésére is érvényes! Szóval nemcsak Téged, és valamelyik szerettedet, egyszerre, (de egymás után), hanem vagy csak Téged, vagy valamelyik szereted megkezelésére is érvényes.

Ha!, csütörtök délig egyben, előre fizetve,
befut a számlámra e "Szülinapos" összeg!
(MagNet Bank: 16 20 01 51 - 00 08 36 10)

(E kedveszményes kezelés 3-3 eFt. fejenként, és kezelésenként!
36 eFt. helyett,  csak 18 eFt.-ért!
Mostantól, egy személy esetén,
ez az összeg csak 9 000,-Ft.)


E kedvezményes kezeléseket, (min 3 kezelés), egy későbbi, előre megbeszélt időpontban, és helyen is megtarthatjuk!


Szeretettel
ppAndrás

Elérhetőségeim:
Tel.: 06-70-63-229-65.
Skype: ppandras03
E-mail: ongyogyitas@gmail.com

U.i.: 

Ha Te, az "Óperencián" túl élsz, ún. távkezeléssel is tudok segíteni.
Ez ügyben, hívj Skype-on!






2015. febr. 21.

KTGy-és csodáim - 01.

Mottó:
„A mai világban hajlamosak vagyunk aszerint élni és gondolkodni, ahogy a reklámok ábrázolják a dolgok működését. Beveszem a gyógyszert, s a következő másodpercben már egészségesen, boldogan szaladok tovább. Nem éljük, nem tudjuk megélni az időt. Pedig a dolgoknak ideje van. Kapkodunk, rohanunk, sietünk.”

(ismeretlen)

Számomra ez volt az első Csoda, ami a "kezem alatt" történt!

A hölgytől nem kérdeztem meg a betegségét. Csak egy későbbi kezeléskor mesélte el.
Én viszont elmondtam, nem biztos, hogy az fog történni, amit Ő elvár ettől a kezeléstől. Ugyanis ez az energia, sokkal intelligensebb, sokkal jobban tudja, hogy a "páciensnek" pillanatnyilag mire van szüksége!

A harmadik kezeléskor, egy marék kavicsot kaptam Tőle.
Értettlenül néztem rá! 
Ekkor mesélte el, hogy pár éve nem tud fogni a kezével. A férje öltözteti, és a WC-ben is Ő, mármint a férj, a "jobbkeze"!
Folyamatosan hőemelkedése, néha láza van. Az orvosok értetlenül álltak előtte, hisz semmit betegséget nem tudtak kimutatni nála.

A harmadik kezelés előtti napon, a Kis-Duna parton sétáltatták a kutyájukat. A férj a víz szélén, kutyástúl, felesége egy kicsit távolabb, de még a kavicsos parton. Egyszer csak azt veszi észre, hogy a férje megdöbbenve bámulja Őt. El is csodálkozott ezen, hisz szerinte semmi különleges dolog nem történt.

Pár pillanattal később vette csak észre, hogy egy maréknyi szép kavics van a kezében. Döbbenten nézett fel! Elsőre fel sem fogta, mi is történt Vele! Csak később esett le Neki is a "tantusz".

Míg a férj a kutyával volt elfoglalva, Ő kavicsokat gyűjtött! Azokkal a kezekkel, amivel évek óta nem tudott fogni! Amiben most, egy maréknyi kavicsot tartott!

Ez a KTGy-é!


Dr. Eric Pearl írja a második könyvében*:
"... Ezek a "gyógyulások", valami sokkal átfogóbb dolognak a jelei. Nevezetesen annak, hogy immár több szállal kötődünk a Világmindenséghez, és szélesebb körű kölcsönhatásba léptünk vele. ...
A KTGy-é által létrejött gyógyulások, az emberiség evolúciós folyamatainak a lépesei."

(* Így szólott Salamon, 2013. Édesvíz Kiadó.)


Ha ismeretlen betegséged van,
illetve ha szeretnéd ezt a folyamatot megtapasztalni,
ÍRJ vagy HÍVJ!

Szerda estig még tart a "Szülinapos" kedvezményes lehetőségem!
Miszerint egy kezelés áráért, két személy kezelek meg!
Téged, és valamelyik szerettedet.
Ha!, csütörtök délig egyben, előre fizetve,
befut a számlámra e "Szülinapos" összeg!
(MagNet Bank: 16 20 01 51 - 00 08 36 10)

(E kedveszményes kezelés 3-3 eFt. fejenként, és kezelésenként!
36 eFt. helyett,  csak 18 eFt.-ért!)

E kedvezményes kezeléseket, (min 3 kezelés), egy későbbi, előre megbeszélt időpontban, és helyen is megtarthatjuk!


Szeretettel
ppAndrás

Elérhetőségeim:
Tel.: 06-70-63-229-65.
Skype: ppandras03
E-mail: ongyogyitas@gmail.com

U.i.: 

Ha Te, az "Óperencián" túl élsz, ún. távkezeléssel is tudok segíteni.
Ez ügyben, hívj Skype-on!

2015. febr. 20.

Egy számomra különleges nap alkalmából. . .

Egy, a számomra különleges nap alkalmából, szeretnélek Téged (is) megajándékozni!

Mint tudod, egy csodálatos energia-gyógymód, a "KapcsolatTeremtő Gyógyítás", is a "kezeim" közt van! 
E módszerrel lehet újrakacsolódni, az Univerzum Gyógyító Energiáihoz!

Itt olvashatsz még egypár észrevételt, erről gyógymódról, erről a csodás lehetőségről!

Az AJÁNDÉKOM, az ajánlatom, a mai déli harangszótól(!), csütörtök déli harangszóig él! 

Vagyis, Téged, és valamelyik szerettedet, (férjedet, feleségedet, vagy valamelyik családtagodat, illetve barátodat, ajándékképpen, egy kezelés áráért, Téged is, és Őt is, egy előre megbeszélt időpontban, megkezelem, minimum 3x!

Egy KTGy-és kezelés, nálam, felmérő beszélgetéssel, ill. tanácsadással összekötve, 6 000.-Ft., (azaz hat ezer forint). KEZELÉSENKÉNT!

Az "Egyet fizet és kettőt kap" lehetőségen belül, még egy általad fontosnak tartott személyt is megkezelek ugyanezért az összegért
Tehát 6 000,-Ft.-ért két személyt!

A kezelések helyszínei egyrészt Esztergomban, illetve Budapesten lesznek. 
(Ha, Te, vagy szeretted, olyan állapotban van, hogy egyszerűbb ha én megyek el hozzátok, akkor ez is megoldható, e két város vonzáskörzetében.)

Összefoglalva:
Ma déltől, csütörtök délig, ha beérkezik a számlaszámomra, (MagNet Bank; 16 20 01 51 - 00 08 36 10), e kezelések összege, (egyszerűbben: fejenként és kezelésenként 3 000,-Ft.), akkor egy megbeszélt időpontban, ez lehet később is mint a jelzett határidő(!) e módszerrel segítek NEKTEK!

FONTOS!
Ezek az energiák nem az én energiáim!
Ezek az Univerzumból érkeznek, rajtam keresztül. 
Ennek ellenére, naponta, csak 2+2, (azaz négy) embert tudok megkezelni!

Kérlek SIESS!, hogy beleférjetek e napokba!

Szeretettel
ppAndrás

Elérhetőségeim:
Tel.: 06-70-63-229-65.
Skype: ppandras03
E-mail: ongyogyitas@gmail.com

U.i.: Ha Te, az "Óperencián" túl élsz, ún. távkezeléssel is tudok segíteni. Ez ügyben, hívj Skype-on!



2015. febr. 15.

Az első ún. „Gyógy_film”

„Gyógy_Filmek” nevű, új oldallal bővítettem a honlapomat.

Olyan oldalt készítettem, ami szerintem, a Te egészségeddel (is) kapcsolatos előadásokat, videókat, kisfilmeket tartalmaz. Természetesen olyan előadóktól, akik azt a témát sokkal jobban ismerik, mint én!

Az első ilyen előadásban Dr. Papp Lajos szívsebész prof. beszél, a koleszterinek fontosságáról, illetve e koleszterineket csökkentő ún. „sztatinokról”, és azok egészség-károsító hatásairól!

Szerintem, Te is le fogsz döbbenni, nem csak én.


A HONLAPRA mutató, közvetlen linkem:
Rövidített link:

Ha a fennti link valami miatt nem működne, kérlek ezt másold be a keresődbe:


Szeretettel
ppAndrás
ongyogyitas@gmail.hu
Tel.: 0036-70-63-229-65
Skype: ppandras03

2015. febr. 12.

Nyílt válaszlevél kedves M.-nek.

Kedves M.,
örülök, hogy tetszenek a hírleveleim...
:-)))

A múltkor, azért ment olyan sok ki egyszerre, mert a postaládám "megbolondult", és egy levélből sokat küldött el, egymás után többször is.
Míg észre nem vettem.
Magamnak is jött vagy 20 ilyen levél!

Vannak idők, mikor kevés a mondanivalóm, vagy sok más dolgom van, mint pl. épp most, ilyenkor ritkábban mennek ki a levelek, aztán, ha hirtelen sok lesz a mondanivalóm, akkor meg sűrűbben. 

Volt már olyan is, hogy egy nap több hírlevél is elment.

Persze próbálom magam visszafogni, néha sikertelenül.

Épp ezért, kérlek nézd el ezt nekem az időnkénti sok levelet.

Már régóta mondogatom, (írogatom), hogy hamarosan egy profi levelező rendszerem lesz, és ez hamarosan valósággá is fog válni, így kevesebb levél fog hozzád is eljutni, hiszen most mindenki, minden levelet megkap. 
Témától, betegségektől függetlenül.

Ha az új levelezési rendszerem, rendszerbe fog tudni állni, akkor majd "szelektíve" fogod Te is kapni leveleimet...
:-) :-) :-)

Szeretettel
ppAndrás

2015. febr. 8.

Csodák + napi dolgok…

Egy ember keresztül-kasul utazta a világot, csakhogy személyesen meggyőződhessen a Mester hírének valódiságáról.
- Milyen csodát telt a Mestered'? - kérdezte az egyik tanítványtól.
- Nos, vannak Csodák, és Csodák.
Nálatok azt tekintik csodának, ha Isten teljesíti valakinek az akaratát. Nálunk az a csoda, ha valaki teljesíti Isten akaratát.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Kaptam, jót nevettem! Nevessél Te is!

Egy nyilvános WC-én voltam épp csak leültem, mikor a mellettem lévő kabinból valaki megszólalt:
„Hogy vagy”? - kicsit zavartam feleltem: - köszönöm jól. `
Aztán megkérdezte: „milyen volt a napom?” – feleltem - igazán nem panaszkodhatom.
Mire megkérdezte: „átjöhetek hozzád?” idegesen ráfeleltem: - most el vagyok mással foglalva...

Az a valaki hallgatott, majd így szólt: „Figyelj le kell tennem, mert egy idióta a másik kabinból valaki válaszol az összes kérdésemre...”

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Kedves Olvasóm!
Betegég-gondod van?
Szeretnél ismét Egész-séges lenni?

Az alábbi dolgokban tudok a segítségedre lenni:
Élelmiszer-ipari mérnökként, (táplálkozási szakemberként, mikrobiológusként), olyan táplálkozási tanácsadásokkal tudok segíteni, amivel könnyebben beindíthatod tested öngyógyító képességeit.

Olyan, magyar(!) táplálékokat, táplálék-keigészítőket javasolok, melyek valóban segítenek is(!), nem mellesleg, a pénzeddel, a magyar mezőgazdaságot, ipart támogathatod, a múlti(k) ellenében!

Segíthetek Neked is, az Univerzum Gyógyító Energiáival való, újrakapcsolódásaidhoz,
(dr. Eric Pearl: KapcsolatTeremtő Gyógyítás®)!
Így is növelheted önmagad szeretetét, másképpen mondva, az öngyógyító képességeidet.

Egy kvantum-biorezonanciás készülékcsalád, és a kínai akupunktura segítségével, (CemMedik), a „Csodák” határain belül, segíthetek Neked, Családodnak, Barátaidnak!
Gyakorlatilag e készülékkel segíthetsz önmagad és szeretteid öngyógyulásában!!!

Kiscsoportos meditációs tanfolyamaimon, megtanítom Neked, hogyan tudod feszültségeidet, stresszeidet a legegyszerűbben csökkenteni, így egyre jobban kizárni a betegségokozó dolgaidat!

Ha, viszont tényleges Csodákra vágysz, akkor Neked való tanulnivaló, a „Csodák Kurzusa”, (Csodakurzus). (Ez, egy éves, napi rendszerességű, meditációs, elgondolkodtató tanfolyam.)

Segíts, hogy Segíthessek!
Kérlek, Hívj, vagy Írj!


REKLÁM!
A Nagysikerű, Gazdaságos, és Környezetkímélő
AMWAY termékcsalád, most már NÁLAM is kapható!



Szeretettel
ppAndrás
ongyogyitas@gmail.hu
Tel.: 0036-70-63-229-65
Skype: ppandras03


Azért kapod ezeket a hírleveleket, mert egyszer feliratkoztál rá,
valamelyik honlapomon keresztül.
(Az Öngyógyítás Rejtett Útjai / Az Egészség Mesterkulcsai)

Ha netán mégse érdekelnének híreim, írásaim, tanácsaim, az alábbi linkre kattintva tudsz leiratkozni.
Remélem, hogy nem mondtam, vagy tettem valami olyasmit, amiért magamra haragítottalak?
Ha mégis, szíves elnézésedet kérem.
[lelink]

2015. febr. 2.

Egy érdekes hír az öregedésről.

Ma reggel kaptam, s elolvastam egy érdekes hírt, mely az öregedés egyik ellenszerét vélte felfedezni.
Itt olvashatod el Te is a hírt:

http://www.sikerado.hu/tudomany/2012/06/15/Fantasztikus_felfedezes_Megallitottak_az_oregedest

ppA.